Hogyan lettem óvónő?

“Csak azért mentem óvodapedagógus szakra, mert óvodás szakot nem indítottak sehol.” – szoktam mondani viccesen, amikor megjegyzik, hogy nagy gyerek vagyok. 🙂 Azt gondolom, hogy jó, ha egy pedagógus vagy szülő meg tudja tartani a gyermeki énjének egy részét. Talán – a blogomon keresztül – ti is láthattátok már ennek egy-egy szeletét. Most azonban komolyabbra fordítva a szót, leírom, hogyan is lettem óvónő:

Ovis koromban kezdődött, ahol olyan jó pedagógusaim voltak, hogy az ő hatásukra, abban a 3 évben eldöntöttem: én is óvónéni leszek. Ekkor azt mondta a szüleimnek a csoportom óvónője, hogyha ezt a vágyamat még elsősként is tartom, akkor biztos, hogy az óvó szakon kötök majd ki. Valóban, első osztályosként, még ez volt az álmom. Aztán minden más! Szerettem volna színésznő lenni, stewardess, írónő, tanárnő, rendezvényszervező, turisztikai referens… csak óvónő nem.

Az életemet viszont végigkísérte ennek a szelleme. Alapból a véremben volt a gondoskodás, hiszen öt fiatalabb testvérnek vagyok a nővére, és a két kisebb öcsémnek szinte anyjuk helyett anyjuk voltam. Továbbá  emlékszem, hogy volt egy nagy gyerekcsapat a szomszédban, akikkel mindig “vicces óvónéniset” kellett játszanom. Talám mondanom sem kell, én voltam a benne vicces óvónéni. A játék lényege az volt, hogy ők folyton rosszalkodnak, én pedig próbálom őket megnevelni, bár magamat sem veszem teljesen komolyan. Egyszerűen imádták! 🙂

ovinet

A “gógiák” később is megmaradtak, hiszen középsuliban sokat gondolkoztam azon, hogy magyar-hittan szakos tanárnak tanuljak, végül pedig a nagy álmom az andragógia (azaz felnőttképzés) volt. Az érettségi után három helyen is beadtam a jelentkezésemet, erre a szakra azonban nem vettek föl. Ezért egy évig tanultam utazásügyintézést és rendezvényszervezést, aztán újra próbálkoztam a főiskolával. Harmadiknak ikszeltem az óvodapedagógiát és végül oda nyertem felvételt, mégpedig a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. (Erről az intézményről idővel fogok írni egy részletes beszámolót.)

Tehát elkezdtem tanulmányaimat, ugyanakkor tudtam, hogy képtelen lennék egész életemben intézményi keretek közt dolgozni, szóval hosszútávon nem ez a hivatásom. Ráadásul a fizetés nem arányos az elvégzett munka mennyiségével és értékével. Ezen túl sok más dolog is érdekel, ami nyüzsgésre késztet. Mivel azonban szerettem volna diplomát kapni, s úgy éreztem: jó, ha van egy szakma, amihez nyúlhatok, így koptattam az iskola padjait.

Emlékszem, pont félúton volt egy nagy kibukásom, amikor nagyon nem akartam folytatni, de az anyával való telefon beszélgetésünk erőt adott, és nem adtam fel. A gyakorlataim során hihetetlen élmény volt a gyerekek között lenni, tőlük őszinte szeretetet kaptam. A mentoraim dicsértek és napról napra azt hallottam, hogy a pályára születtem. Mindez persze jól esett és tudtam, éreztem, hogy igazuk van. Mindmáig biztos vagyok benne, hogy az életemben helye van a másokkal való gondoskodásnak. Az, hogy ez végül milyen formában fog kiteljesedni, az a jövő zenéje. Aranyos fordulat egyébként, hogy a tanulmányaim első évében abban az óvodában voltam gyakornok, ahol annak idején én ovis voltam. Azaz a volt óvónőm láthatta, hogy bizony igaza volt, s valóban erre a pályára adtam a fejemet. 🙂

A három főiskolai esztendő letelte azonban nem hozta meg a várt eredményt, azaz nem kaptam diplomát. Ez hosszú sztori, egyszer elmesélem… Egy fél év múlva, azaz január vége felé mehetek államvizsgázni. Végzettség hiányában nem is óvónő, hanem pedagógiai asszisztens vagyok. Foglalkozást még nem tartok, csak délután vagyok a kis lurkókkal.

Mivel, papír hiányában nem reménykedtem a felvételben, így be sem akartam adni a jelentkezésemet óvodába. A nyár közepén azonban apa jelezte, hogy Jászfényszarun óvónőt keresnek. Azt mondta, hogy két állást hirdetnek meg, s ha azokat betöltik, felvehetnek egy ped. asszisztenst. Gondoltam, majd akkor próbálkozok, hogyha már itt tartanak. Apu azért javasolta, hogy próbáljam meg. Úgy véltem, hogy nem veszíthetek, így írtam egy szívhez szóló motivációs levelet, illetve elküldtem az önéletrajzomat. Lévén, hogy egyik gyakorlatomat itt töltöttem, így a személyes ismerettség, a tapasztalat a munkámról elég volt ahhoz, hogy felkérjenek az állás betöltésére. Hihetetlenül meglepődtem, de végül nem sokat gondolkoztam, hanem igent mondtam. Nos, így lettem óvónő, vagy egyelőre még csak olyasmi. 🙂

Ahogy észrevehettétek, megnyílt az Óvónő lettem aloldal, ahol ennek a pályának a szépségeit, nehézségeit, tapasztalatait szeretném megosztani veletek! Szeretettel ajánlom!

Üdv, Honey*

ovónői_kicsi

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s